avada-plumber@2x

Duguláselhárítás a konyhában

 

Az olajfolton könnyű megcsúszni, de ha ez a szennyvízvezeték belsejében rakódik le, nem mindig a csuszamlós felület jut majd eszünkbe róla. Mert olaj az van, ott is ahol nem használnak a főzéshez ebből a zsiradékból, vagyis az olajjal vigyázni kell, úgy kell bánni vele, hogy ne veszélyeztesse a lefolyók biztonságát.

Hogy kerül az olaj a szennyvízvezetékbe?

A rántott húsos tányérokról, példának okáért, de az is előfordulhat, hogy a család nagyon szereti a tonhalas salátát: Már most, a tonhal konzervek jelentős részét napraforgóolajjal készítik, így aztán a salátás tányérról máris a konyhai lefolyóba, a bűzelzáró szifonba kerül, majd a szennyvízvezeték csőben iramodna tovább az ülepítők felé. De az olaj nem annyira serény, hogy „sitty és sutty” máris az utcai csőben megy tovább. Nem bizony. Inkább „körülnéz, forog és morog”, majd lerakódik, mert így van kedve és senki, de senki nem tudja jobb belátásra bírni. Márpedig az olaj előbb vagy utóbb, de szinte biztosan nem nagyon sokára dugulást okoz, ami miatt aztán hívni kell a duguláselhárítást, reggel vagy délben, éjjel vagy a teadélután idején, ránk számíthat: magyarendre.hu, a megbízható precíz megoldás, minden dugulás-bajra.

Aj, miket beszélünk, mondhatná Gizike néni a negyedikről, aki utálja a pontyot, de szereti az olajos, füstölt Sprotnit. Gizike mama ráadásul környezetbarát hírében áll. Külön gyűjti a papírt, válogatja a műanyagot, és ha olykor-máskor seritalt vesz, akkor a fém dobozt is a szelektívbe dobja, nehogy ne tudják kiválogatni a szemétből. De térjünk vissza a földszintre, ahol a legutóbb akkora dugulás volt, hogy Mánkovicsné rézberakásos konyhaszekrénye úgy megdagadt, hogy másnapra darabjaira esett, még szerencse, hogy időben ki tudta venni a fajanszot, vagyis a családi örökség, nagy levesestál nem lett a dugulás áldozata. Még szerencse, hogy Mánkovicsné nagyon figyelmes minden apró zajra, nem csak azt vette észre, hogy a hatodikon lakó Kurtáék nyolcadikos nagylánya új udvarlót hozott bemutatni (csupa véletlen, hogy a szülei nem voltak otthon), az idős nő meghallotta azt is, hogy valami nincs rendben a lefolyóval. A furcsa bugyogás után el is dugult a szennyvízrendszer, így aztán időben tudták értesíteni a duguláselhárítás ügyletünket, vagyis a magyarendre.hu munkatársait, így csak a földszinti lakásokban lett nagyobb kár. A dugulás oka a csövek eliszaposodása volt. Nem tesz jót a szennyvízrendszernek, ha az olajos hal felesleges olajtartalmát, egy az egyben beleöntik a WC-be vagy a konyhai lefolyóba. Higgyék el, hogy a szalma krumpli sütése után sem ildomos a „fáradt olajat” a konyhában lévő padlóösszefolyóba csurgatni. Az olaj nagyon alattomos „jószág”, tapad és ragad, mindenhová
„odakúszik”, és kellemetlenségeket okoz. A legrosszabb, hogy rátapad a cső belső falára, alig észrevehető, nagyon vékony rétegben. Csak akkor vennénk róla tudomást, ha időnként végigsimítanánk a szennyvízcső belső falát, de ilyet én még nem hallottam és maguk a duguláselhárító szakemberek is csak nagyon kivételes esetekben látják a szennyvízvezeték belülső oldalát, jelesül, ha kamerás csatornavizsgálatot végeznek.

Duguláselhárítás a konyhában
Az olaj tehát kirakódik a cső falára, mint valami leheletnyi vékony film és igen jól érzi magát ott, mert az istenért sem akar eltávozni, sőt maga mellé gyűjti az újabb, olajos halból származó olajcseppeket. A folt hízik, gyarapodik, és ha mát ott van, röhögve gondol a duguláselhárítókra, akiknek rövidesen feladja ám a leckét. A cső falán megjelenő olajfilmbe ugyanis beleragadnak az apró homokszemek. A fehérrépáról származó igen apró szemcsék, de hasonló módon Zebulon kiscipőjét sem jó ám a konyhai mosogatóban tisztítani a játszótéri kutyapiszoktól, mert a homokszemcsék, az alig láthatóak, ugyan eltűnnek a mosogató szifonon keresztül, de lerakódhatnak a szennyvízvezetékben, ha előbb nem ülepedtek ki a szifonban.
S ha egyszer a lerakódás elkezdődik, akkor megállíthatatlanul nő majd a szennyvízcsőben a nyálkás réteg, amely alaposan eltömíti a csövet, a korábbi átmérő töredékén pedig sokkal nehezebben folyik le mosogató vize.
Hiába vett Malvin néninek a lánya mosogatógépet a nyugdíjas tanítónőnek, ha korábban már sikerült nehezen átjárhatóvá tenni a lefolyórendszert, vagyis nagy bajban lesz a család Húsvétkor, amikor majd csúcsra járatják a remek szerkezetet. Hiába mossa le tökéletesen a répatorta utolsó darabjait és a vanília krémet, ha a szennyvizet nem tudja kilökni magából, pontosabban a nem képes továbbítani a lefolyóba, hanem a konyha kövére csurgatja majd, nem kis bosszúságot okozva a családnak. Hogy ne legyen oda az ünnepi hangulat, bízza ránk a szagos részleteket: magyarendre.hu és házhoz jön a duguláselhárítás a hétvégén, kedden vagy nagypénteken, szóval bármikor.

Minden esetre, azt javasoljuk, hogy írják fel a hűtő oldalára: magyarendre.hu, nálunk természetes, hogy bármilyen duguláselhárítási kérdésben, baj esetén kereshetnek bennünket. Meg kell mondanunk, hogy egyre többen hívnak bennünket az országhatáron túlról is, de azért mégis csak, a bejelentések javarészét Budapest környékéről kapjuk. Nézzük csak, melyek a legjellemzőbb környékek, hol már jól ismernek bennünket! Budakesziből, Leányfaluból, Monorról is azért tárcsáznak minket, mert jól tudják, hogy a magyarendre.hu munkatársai sohasem hagynak dugulást maguk után. Ránk a precíz, megbízózható és gyors munka a jellemző. Tudják ezt Gyálon, Fót környékén, Dunakeszin, Solymáron és Pátyon is. Tahitótfaluból és Nagykátáról, Nagykovácsiból azért találnak ránk, mert ünnepnap és bármelyik pihenőnap elérik az ügyletünket, ahol a szakavatott kollégáink minden duguláselhárítással kapcsolatos kérdésre megtalálják a választ. De elérnek bennünket Gödöllő, Szentendre és Vecsés határából, Gödről, meg Ürömről és Budakalászról is, vagyis a magyarendre.hu itt is, ott is, tudja a dolgát!

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top