avada-plumber@2x

Hogyan akadályozzuk meg a vízelöntést?

Vigyázz! Kész! Felkészülés! – Hogyan akadályozzuk meg a vízelöntést?

vízözön

Bizony, ha hosszabb utazást tervezünk, akkor számos dologra kell figyelnünk. A lakásunktól való távoli tartózkodás ugyanis korántsem jelentheti azt, hogy arra az időre teljesen magára is hagyhatjuk otthonunkat. Természetesen, hogyha megkérjük rá őket, akkor az olyan teendőket, mint például a növényeink vagy éppen háziállatunk gondozását, a szomszédunk vagy az ismerősünk is el tudja végezni. A lakásunkkal történő esetleges balesetek, illetve károk kivédésére ugyanakkor nekünk kell felkészítenünk otthonunkat.

Mit is tegyünk hosszabb távollét esetén?

Ilyen problémának számítanak az úgynevezett vízkárok is. Sokszor előfordul ugyanis, hogy távollétünk ideje alatt a víz elönti a lakásunkat. Ez azonban nem csak nekünk járhat bosszúsággal, hiszen így a velünk egy házban lakóknak is kellemetlen perceket szerezhetünk. A vízelöntés okozta károk, valamint az esetleges dugulás elhárításának költségei pedig igen érzékenyen fogják érinteni pénztárcánkat is. Érdemes tehát felkészülnünk, hogy hosszabb időre is nyugodt szívvel hagyhassuk el otthonunkat.

Vizsgáljuk meg a csapokat!

Kezdjük a csapok ellenőrzésével. Magától értetődő, hogy a hibák keresése előtt azt nézzük meg, hogy minden csapot elzártunk –e. Nem csak azért, mert a csöpögő csapok a vízelöntés gyakori okainak számítanak, hanem azért is, mert a napokon keresztül elfolyt víz komoly költségekkel fog számunkra járni. Célszerű tehát az ilyen jellegű problémákat mihamarabb megszüntetnünk, hiszen így a szolgáltatóval (pl. Vízművek) való felesleges vitákat is elkerülhetjük.

Ha azonban a csapot kézi erővel, netán fogóval sem tudnánk rendesen elzárni, akkor nem szabad késlekednünk a szétszerelésével. Az is igaz, hogy a berendezés csöpögésének okai igen változatosak lehetnek. Például lehetséges, hogy csak meg kell tisztítanunk a szétszedett csaptelepet a rárakódott vízkőtől vagy rozsdától, ám előfordulhat, hogy az egyes alkatrészek (pl. a tömítőgyűrű) teljes cseréjére lesz szükség.

Ne felejtsük el a szigetelések ellenőrzését!

Ha már a csapok csöpögés-mentességéről meggyőződtünk, akkor az úgynevezett „vizes” helyiségek – vagyis a konyha, a fürdőszoba, a vécé stb. – megfelelő szigetelését is ellenőriznünk kell. Egy rosszul fúgázott csempe miatt a fürdőszobában keletkező víz ugyanis igen gyorsan lefolyhat az alattunk lakóhoz.

Másik gyakori oka lehet a vízelöntésnek, hogy a szigetelés kiszakad vagy akár teljesen felmondja a szolgálatot. Ami főként azokban a társasházakban, illetve panelházakban bizonyulhat problémának, ahol egymás feletti lakásokban élnek az emberek. Persze, a legbiztosabb megoldás, hogy elejét vegyük a beázásnak, a hideg és a meleg fali elzáró szelepek – más nevükön sarokszelepek – elzárása. Ezzel ugyanis lényegében az egész lakás vízutánpótlását megszüntetjük, vagyis biztosan elejét vehetjük a vízkároknak. Sajnos azonban ez a megoldás nem alkalmazható akkor, hogyha a távollétünk ideje alatt bármilyen formában is vizet kéne használnia az otthonunkba lépőknek. Ami gyakran előfordulhat: gondoljunk csak arra az esetre, hogyha virágaink is vannak lakásunkban, netán háziállatot is hagytunk a lakásban.

Eső előtt köpönyeg!

Sokan ugyan nem gondolnak rá, de a víz nem csak a lakáson belülről, hanem kívülről is jöhet. Ez főként akkor igaz, ha a távollétünk miatt keveset vagy egyáltalán nem nyitjuk meg otthonunkban a csapokat. Ilyenek a hatalmas esőzések, amik különösen a nyári és az őszi időben veszélyeztethetik lakásunkat. Az ablakokon vagy a hiányos szigeteléseken befolyó víz ugyanis lassan, de biztosan fogja elönteni otthonunkat.

Alapvető szempont tehát, hogy az összes ablakot zárjuk be, hogyha pedig – pár napos tartózkodás miatt – teljesen „gazdátlanul” hagynánk otthonunkat, akkor még bukóra se nyissuk ki azokat. Ha ugyanis az égből lehulló csapadék bármilyen rést is talál, akkor biztos, hogy utat is fog találni lakásunkba, ahol súlyos károkat okozhat.

Amennyiben azonban régebbi lakásban élünk, akkor nem csak az ajtók és ablakok zárására kell fokozottan odafigyelnünk. A hiányos szigetelésen keresztül a víz éppen úgy befolyhat, mintha tárva-nyitva hagynánk az ablakokat. Igaz, hogy – a kisebb áteresztőképesség miatt – ez rendszerint nem olyan mennyiségben fog jelentkezni, amely elárasztja otthonunkat. Mégis oda kell figyelnünk rá, különösen, hogyha számítógép vagy bármely más nagyfeszültség alatt álló elektromos eszköz található az ablak közelében. A berendezés alá befolyó víz ugyanis rövidzárlatot fog okozni, amely akár tragédiához is vezethet, amikor azt otthonunkba hazaérve mit sem sejtve megpróbáljuk bekapcsolni.

Ide tartozik, hogyha kertes házban élünk, akkor mindenképpen fordítsunk gondot az ereszek vizsgálatára is. A csöpögő ereszek ugyanis igen hatékonyan fogják rongálni a fal szerkezetet is, melynek következtében az ereszen lefolyó esővíz jóval könnyebben utat fog találni otthonunkba.

Több szem, többet lát!

Fontoljuk meg szakember kihívását is. Igaz, hogy az esetek többségében, a fent leírtak ellenőrzése elegendő lehet, hogy lakásunkat távollétünk alatt biztonságban tudhassuk a vízkároktól. Mégis érdemes a szakértő szemével is megnéznünk, hogy vannak –e a lakásban a rendellenességek, valamint gondoskodnunk azok megszüntetéséről is. Ilyen lehet például a panelházaknál az ipari falon túl történő szivárgás is, amely elsősorban a vécénél okozhat problémát.

Bár az ipari falon túl található csövek rendszerint nem az adott lakáshoz, hanem a házhoz tartoznak, gondoljunk csak bele milyen kellemetlen nekünk és az elárasztott alattuk lakóknak, ha a szerelő nem tud a lakásunkba bejutni. Amennyiben hosszabb ideig vagyunk távol, akkor ilyenkor a közös képviselő nem tehet mást, minthogy lakatos segítségével jut be a lakásba, hogy orvosolhassák a keletkezett problémákat. Persze, annyiban szerencsénk van, hogy az esetleges csőtörés kijavítása az adott szövetkezetet fogja terhelni, azonban ez sem fog kárpótolni bennünket azért, hogy lényegében „betörtek” otthonunkba.

Biztosítsunk okosan!

Hogyan akadályozzuk meg a vízelöntést?

Természetesen arra is fel kell készülnünk, hogyha mégis bekövetkezne a baj, akkor a vízelöntés a lehető legkevésbé érintse érzékenyen pénztárcánkat. Rendszerint ugyanis a lakáson belüli vízkárok tízezer forintot meghaladó számlával kezdődnek – pl. a fal újrafestése stb. – nem is beszélve azokról az esetekről, amikor gondatlanságunkkal más lakóknak is problémát okozunk. Célszerű tehát felülvizsgálnunk a lakásbiztosításunkat. Egyrészt abból a szempontból, hogy az elutazás teljes időtartamára érvényes a szerződésünk. Másrészről: nézzük meg, hogy vajon vízkárok, illetve beázás esetén is benyújthatjuk a kárigényt, amelyről a szerződési feltételek – valamint a velünk foglalkozó biztosítási tanácsadó megkérdezésével – kaphatunk részletesebb információkat. Amennyiben a biztosításunk nem érvényes az ilyen jellegű károkra, akkor minél előbb kössünk új szerződést az adott céggel, vagy ha nem tudnak minket vízkárokra biztosítani, akkor a szolgáltató váltást is érdemes megfontolnunk.

Végezetül, győződjünk meg arról, hogy a biztosítással kapcsolatos valamennyi anyagi kötelezettségeinket időben rendeztük, vagyis befizettük -e az esedékes törlesztő részletet. Rendszerint a biztosító társaságok többféle konstrukciót is felajánlanak a fizetésre, érdemes az éves törlesztést választanunk. Ekkor ugyanis nem csak, hogy biztosak lehetünk a kötelezettségünk rendezésében, de számos társaságnál még némi kedvezményt is kaphatunk a biztosítás éves díjából.

Minden jog fenntartva, www.magyarendre.hu

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top