avada-plumber@2x

Tetőlefolyó

A lapostető jó, de sokan azt tartják: nem a legjobb. Vannak házak, ahol a lakók szeretnének megszabadulni ettől, mások viszont esküsznek rá. Az biztos, hogy a szigetelésen múlik minden, ahol a hő- és a vízszigetelés rendben, ott senkinek nem jut eszébe panaszkodni. Ahol pedig a csillárból is folyik a víz a nagy záporok idején és légkondicionálás nélkül negyven fok van a szobában, a nyári hőségben, ott sürgetik, hogy tegyenek már valamit a lapostetővel, mindenek előtt a lefolyóval. A tetőlefolyó tisztítás az egyik legfontosabb a tetőszigetelés után. Ha pedig tetőlefolyó tisztítás, akkor máris jusson eszükbe a duguláselhárítás, nálunk ezt a szolgáltatást is megtalálja, hívjon bennünket Budapesten vagy az országban bárhonnan. Éjjel és napközben is a rendelkezésükre állunk.

Mitől dugulhat el a tetőlefolyó?

Egy duguláselhárító szakember látott már egyet, s mást, de a csudák többek között a tetőn és a tetőlefolyóban is megtalálhatók. Felfújódott nejlonzacskó, elhullott madár vagy rágcsáló, kisebb labda… mind-mind okozhat galibát. Nem kicsit, hanem igazi leázósat. A leggyakoribb azonban, amikor az összegyűlt, már-már rothadásnak indult falevél kerül a lefolyókba. Természetesen a duguláselhárítás arra is kiterjed, hogy a lefolyók szűrőjét rendbe tesszük, már ahol van.

A tetőre ritkán jut fel a közös képviselő, mások is csak ötévente kíváncsiak: mi van a ház legfelső szintje felett. Nos, előfordul, hogy a rosszul rögzített lefolyószűrő elmozdul a helyéről, vagy elrozsdásodik és majd, hogy nem szétporlik. Ilyen esetben aztán a levél és a többi hulladék akadálytalanul belekerül a csővezetékbe. Biztosan lehet számítani a dugulására, amelyhez nagy valószínűséggel duguláselhárító szakemberre lesz szükség. A lapostetők szigetelése szinte mindenütt úgy készül, hogy a kátránypapírt kaviccsal, gyöngykaviccsal szórják le, vagy csupán sódert öntenek rá, még akkor, amikor a kátrány meleg és a kavics beleragad. A szemcsék azonban fellazulhatnak a nyári melegben és a monszunszerű zápor is kimoshatja, vagyis a gyöngykavics is belekerülhet a lefolyóba. A tetőlefolyó jó esetben elemészti a szennyeződést, hiszen jórészt függőlegesen viszi a vizet, azonban, ha már az előbb említett faágak, levelek és egyéb nem oda való szennyeződések belekerülnek a csapadékvíz elvezetőbe, akkor menetrendszerűen megérkezik a dugulás és jöhetünk mi duguláselhárítók.

Komoly bajokat tud okozni, ha a tetőlefolyókat nem tisztítják ki, vagy nem takarítják rendszeresen. Ebben az esetben is igaz, hogy a megelőző karbantartás sok bosszúságtól mentesíti a házat és annak becses népét. Ha eldugul a tetőlefolyó, a víz akkor is utat talál magának, le akar folyni a tetőről. Beleömölhet a rosszul összerakott kéményekbe, szellőzőkbe és onnan egyenesen a lakások szobáiba, konyhájába vagy a fürdőbe csorog a csapadékvíz. A hadd el hadd akkor következik be, amikor a ház elektromos rendszerét is veszélyezteti a víz, ahogy a korábbiakban már mondtam, amikor már a mennyezeti lámpákból is csöpög az eső. Az első dolog természetesen az, hogy az elektromos rendszert le kell kapcsolni, a második pedig, hogy hívják a duguláselhárítást vagyis minket.

Tetőlefolyó

Előfordulhat, hogy házilag próbálják kipucolni a tetőlefolyót, de, ha elfogadnak egy tanácsot, inkább bízzák a munkát szakavatott mesterekre, mert nagy károkat is tud okozni, akinek nincs megfelelő gyakorlata a csővezetékek és a szennyvízvezeték tisztításához. A két cső, rendszerében teljesen ugyanaz, nem véletlen, hogy a tetőlefolyó dugulás esetében is, a duguláselhárítás, vagyis a mi cégünk és szolgáltatásaink kell, hogy az eszükbe jussanak.

Nem egyszerű megállapítani a hiba helyét. Természetesen a tetőlefolyó csapadékvíz elvezetőben is lehetnek könyökök és előfordulhat, hogy elvezető vezeték szétcsúszik, ez okozza aztán a szivárgást másodsorban, pedig a dugulást. A szennyvízvezetékek dugulásánál alkalmazott csőspirált itt is be tudjuk vetni, vagy a nagynyomású tisztítót. A lényeg, hogy a lehető legkevesebb rombolással járjon a tetőlefolyó tisztítása. Ha a csővezeték a falon kívül megy, akkor szerencsésebb a helyzet, mert adott esetben megbontjuk a vezetéket, de ha a lefolyóvezetéket a ház belső gépészeti berendezései mellé tették, akkor sajnos elképzelhető, hogy egy nagyon makacs dugulás esetén a vezetéket is meg kell bontani, ehhez pedig általában valamelyik fal is odalesz. Nyilván a duguláselhárító szakember mindent el fog követni annak érdekében, hogy ne kelljen falat bontani, de mondom, időnként ez elkerülhetetlen.

A nagyobb bajok ellenében érdemes tehát időnként, de évente mindenképpen ellenőriztetni a tetőlefolyókat, ezzel könnyedén elkerülhetik, hogy a tetőlefolyó csővezeték elduguljon. Munkatársaink szakszerűen végigellenőrzik a ház minden tetőlefolyóját, a legjobb ezt tavasszal, az olvadás után megtenni. S ha kell, akkor kitisztítják, időnként pedig akár száloptikás kamerával végigpásztázzák a tetőlefolyó minden centiméterét.

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top