avada-plumber@2x

WC dugulás

Mit tehet az ember, ha vécét már nem lehet lehúzni, ha a víz nem lefelé, hanem a vécékagylón inkább kifelé akarna távozni? Mindenek előtt azonnal keríteni kell egy vészhelyzeti mosdót, hogy ne törjön ki a vécépánik.

Vannak munkahelyek, amelyek egy családi ház hátsó traktusában találhatók. Ha a gazda, vagy a műhelytulajdonos peches és az utcai szennyvízvezeték elég magasan van, akkor borítékolható, hogy húsz-harminc métere, éppen hogy csak lejtő szennyvízvezeték előbb-utóbb eltömődik. Hiába van ráírva némely vécépapír gurigájára, hogy nyugodtan dobd csak a vécébe, majd szétoldódik és leviszi a víz. Időnként mégsem. Ilyen esetben pedig nem áll neki az ember levelet írni a papírgyárnak, hogy baj van, szükségállapot adódott, vécépánik állt elő.

A megoldás megint csak a duguláselhárítás: először is a szennyvízvezeték eltömődését kell megszüntetni, aztán pedig jöhet a tervezés és esetleg az átemelő szivattyú. Talán nem lesz meglepő önöknek, hogy természetesen a tervek elkészítését, a szükséges eszközök beszerzését és a kivitelezést is vállaljuk.

Duguláselhárítás: éjjel, nappal. A több évtizedes szakmai tapasztalatunkban nyugodtan megbízhat. Csak olyan gépet szerelünk be, amelyik valahol már bizonyított. Garanciával, precízen dolgozunk.

Nem csupán az átemelő szivattyú beépítését végezzük el, hanem annak karbantartására is vállalkozunk, mert ezek a berendezések különösen nagy terhelésnek vannak kitéve, nem szokványos működésűek és meghibásodásuk pillanatok alatt szükségállapothoz vezet. Ha felmondják a szolgálatot, azonnal kész a dugulás, a vécét nem lehet használni, a zuhanyzót nem lehet igénybe venni, vagyis kész katasztrófa.

De ott van megint a duguláselhárítás, bízza ránk a karbantartást, és elkerülheti a derült égből hirtelen érkező szükséghelyzeteket.

Lefolyó problémák: Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan tisztítható meg az elzsírosodott lefolyó?2023-05-24T09:27:47+02:00

Az elzsírosodott lefolyók tisztítása gyakran magában foglalja a zsíroldó szerek használatát, hogy eltávolítsa a zsírt és az olajat a lefolyó faláról. A forró víz használata is segíthet feloldani a zsírt és megkönnyíteni a lefolyását.

Hogyan tisztítható meg az eldugult lefolyó házilag?2023-05-24T09:27:00+02:00

Az eldugult lefolyók tisztítása házilag gyakran magában foglalja a háztartási termékek, például a szódabikarbóna és ecet használatát, hogy feloldja a dugulást. Ezenkívül a különböző lefolyótisztító eszközök, mint például a lefolyótisztító spirál, is hasznosak lehetnek.

Hogyan tisztítható meg a konyhai lefolyó?2023-05-24T09:25:53+02:00

A konyhai lefolyó tisztítása fontos a zsír, olaj és ételek maradványainak eltávolításához, amelyek eldugulást okozhatnak. A rendszeres tisztítás segít megelőzni a lefolyó eldugulását és a kellemetlen szagokat. A sütőpor és a forró víz kombinációja hatékony lehet a zsír és az olaj feloldásában.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:25:15+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az azt jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A szódabikarbóna nagyszerű természetes tisztítószer, amely segít feloldani a zsírt és az olajat a lefolyóban. Egyszerűen szórjunk egy csésze szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért jön fel a víz a padlóösszefolyón?2023-05-24T09:24:34+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor a padlóösszefolyó eldugul, és a víz nem tud lefolyni. Ez gyakran a padlösszefolyóban felhalmozódó szennyeződések, például haj, szappan és egyéb anyagok miatt következik be. A lefolyótisztító eszközök, mint példáula lefolyótisztító spirál, hasznosak lehetnek ebben a folyamatban.

Miért jön vissza a víz a lefolyóból?2023-05-24T09:23:50+02:00

Ha a víz visszajön a lefolyón keresztül, az jelzi, hogy valahol eldugulás van a csőrendszerben. Ez a probléma gyakran a mosogatóban vagy a fürdőszobában fordul elő, ahol a víz nem tud szabadon áramlani a csöveken keresztül. A folyékony lefolyótisztítók kereskedelmi termékek, amelyeket kifejezetten a lefolyók tisztítására terveztek. Ezek a termékek gyakran tartalmaznak erős vegyszereket, amelyek feloldják a zsírt, az olajat és az ételek maradványait a lefolyóban.

Miért folyik le lassan a víz a zuhanytálcából?2023-05-24T09:23:13+02:00

Ez a probléma gyakran a haj, szappan és egyéb anyagok felhalmozódása miatt alakul ki a zuhany lefolyójában. Ezek az anyagok lassítják a víz lefolyását, és végül eldugulást okozhatnak. A só segíthet a dugulás feloldásában. Szórjunk egy csésze sót a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

Miért nem folyik le a víz a mosogatóban?2023-05-24T09:16:04+02:00

Ez a probléma általában akkor fordul elő, amikor az ételek maradványai, zsír vagy olaj felhalmozódik a lefolyóban, ami elzárja a víz útját. Ez idővel eldugulást okozhat, ami megakadályozza a víz lefolyását. A probléma megoldására használhatunk sütőport. Egyszerűen szórjunk egy csésze sütőport a lefolyóba, majd öntsünk rá egy csésze forró vizet, és hagyjuk hatni néhány percig, mielőtt leöblítenénk.

További érdekes cikkek a duguláselhárításról

Go to Top